Végül is parkol, tehát nem lóg ki a sorból. A kép múlt kedden készült Csepelen a HÉV végállomással szemben levő utcánál (Kereszt utca, mármint ez a neve az utcának). Az autót egy középkorú hölgy vezette, aki - hogyismondjam csak- iq szegeny neveltetest kapott. Jött ki az utcából (ami nem éppen a haladási irányával megegyezően egyirányú), majd megállt - a képen nem nagyon látszik, de az ott igazából egy nem felfestett gyalogátkelő - pár percre és beszélgetett a másik szintén iq betyár barátnőjével. Amikor több autó is próbált behajtani - szabályosan - az utcába, akkor még nekik állt feljebb, és nem voltak hajlandóak elmenni.
Ezt a képet szombat reggel lőttem a csepeli Baumax parkolójában. Ha látom, hogy ki az, megkérdezem tőle, hogy ugyan hol látta ezt a kreszben… Mire mi kijöttünk már nem volt ott.
2-in-1 tahóság…
ezen a helyen harmadszorra parkol a héten hasonló rugalmasságal, az egyik alelnök
OBI parkoló, Savoya park. Középkorú hölgy ráparkolat a járda felére. Mint látszik, volt még hely a másik oldalon. Amikor jeleztem neki, mi a gond, szerintem nem is értette, mindenesetre mire kijöttünk az áruházból még mindig ugyanúgy állt.
Délután a zsúfolt parkolóban így kell megállni. Ha kicsit hosszabb verdája lenne bepróbálkozhatna három hellyel is.
Ennek a képnek története van. A népligeti buszállomás mélygarázsában lőttem amiben van néhány vendég parkoló is. A sofőrünk befordult és mint aki jól végezte dolgát kiszállt a haverokkal. Kicsit néztek is engem, hogy mi bajom van, miért tolatok még egyet azért, hogy rendesen beálljak a helyemre. Ha meg is fordult a fejükben, hogy rendesen beállnak végül elvetették.